Délelőtti morfondir...

Egyszerüen nem tudom a sátánomat visszacsalogatni ide.
Az egy más időszak volt, más időszámitás, most üres lélekkel ülök a gép előtt, kutatom keresem magamban az örömöt, és nem lelek mást, csak egy jóízű kajálás emlékét, vagy egy apró pillanatét, nem többet.
Hiányom van. Érzelmi hiány, pedig tudom meg kell tanulnom élni anélkül is, sőt lenne mire forditani az energiámat...
Szembesitő képek készültek rólam a hétvégén, az én kérésemre. A lányom csinálta őket, nem volt rajtam más, egy vékonyka fekete tangabugyin kivül...
Lassan néztem végig a képet. Nem vágyom tökéletességre, egyáltalán nem.
De van min formálnom. A mozgás nem kerül pénzbe, de kell hozzá némi életkedv is, azt mondják, ha mozogsz felszabadul a boldogsághormon, de ahhoz hogy mozogni akarjak, tudjak, kell a belső hajtás is.
Ördögi kör...hol legyen az eleje, hol fogjam meg?
Elsősorban a belső gátakat kell leszakitani, hogy akarjak tenni magamért is valamit, az elme pallérozása sokszor kevés.
Iszonyatos társasághiányom van. Napok óta a reggeli bevásárláson kivül nem járok emberek közé. Hova is mennék? Kihez? Minek?
Még emlékszem amikor a suliban az osztályfőnök azt mondta: Neked mindenképpen olyan munkát kell végezned, ahol emberek között lehetsz. Az a te elemed...
HÁt...ehhez képest, annyit vagyok egyedül...
Olyan ez mint a börtön.
Némi séta naponta fél órára. Még a sitteseknek is megjár annyi.
Az írás segit néha kiszakadni. De akkor is csak itt vagyok.
Változtatni kell, ezen nagyon sürgősen.
Hogy mit rágódok én folyton, ahelyett hogy csinálnám...