7.

Milyen az már, hogyha az ember szinte szégyelli az imént viháncoló jókedvét?

Tudom hogy nem úgy szeretem ahogy szeretnem kéne. Tudom hogy kevés ez a normális együttléthez, amit én érzek. Tudom hogy nem olyan borzasztó ember ő, és hogy kettősségem nem tudja mit kéne tennie.
Az egyik felem azt mondja, hogy szabadulj, te is tudod hogy kikésziti az idegeidet, és rosszul vagy a túlzott ragaszkodásától, de a sajnálat is ott van bennem, mert mi lenne vele nélkülem, vagy nem is tudom, meg félek. Nagyon félek attól hogy valami gond lenne, ha egyszer én azt mondanám hogy elég volt ennyi, most vagyok olyan helyzetben hogy léphetek...és lépnék.
De azt hiszem tudom mi a gond. Még nem szeretem magam annyira, hogy ezt megtegyem. A helyzetem sem engedné, de azt hiszem, ha már kitudnék vivni magamnak egy vezetői helyet, ismét, talán később egyszerü lenne.
De ez azért nem jó, mert én szeretnék gyenge nő lenni, óvnivaló kis virágszál...de ez mellett az ember mellett nem lehetek.
Hogy én mekkora szarba léptem bele ezelőtt 7 évvel...arohadtéletbe.